
Az Amazon a legértékesebb márka
Az Amazon a legértékesebb márka a világon a brit Brand Finance piackutató és üzleti tanácsadó vállalat 2020-as Global 500 ranglistája szerint. A lista összeállítói szerint
Az Amazon a legértékesebb márka a világon a brit Brand Finance piackutató és üzleti tanácsadó vállalat 2020-as Global 500 ranglistája szerint. A lista összeállítói szerint
Újabb csúcsra emelkedett és megközelítette a 100 milliárd eurót az internetes és a csomagküldő kiskereskedelem forgalma Németországban tavaly a terület szakmai szövetségének (BEVH) ma közölt
A szervezet viszonylag rövid idő alatt nyugdíjazta a szolgáltatást. Mike Hoye, a Mozilla munkatársa májusban azt írta, hogy alternatív kommunikációs platformot keresnek, mert az IRC
Washington a kínai haderő négy tagja ellen emel összesen kilenc rendbeli vádat több mint százmillió amerikai adatainak ellopásáért az úgynevezett Equifax-botrányban – jelentette be mai
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) javára döntött jogerős, másodfokú ítéletében a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) hétfőn a párt „Szavazz érvénytelenül!” mobilalkalmazása ügyében,
A Facebook nem ellenőrzi a politikai hirdetések tartalmát – erősítette meg blogbejegyzésében Rob Leathern, a médiavállalat termékigazgatója. Leathern ezzel megerősítette Mark Zuckerberg álláspontját, amelyet a