
Figyelje ezt a feliratot az Androidban, órányi üzemidőt nyerhet vele
Hasznos újdonságon dolgozik az Androidban a Google: a cég a Samsunggal közösen fejlesztett ki egy új mérőszámot, mely azt nézi, hogy a háttérben mennyit fut,

Hasznos újdonságon dolgozik az Androidban a Google: a cég a Samsunggal közösen fejlesztett ki egy új mérőszámot, mely azt nézi, hogy a háttérben mennyit fut,

Szeptember elején mutatta be az Apple az új fülhallgatóját, az AirPods Pro 3-at, melynek egyik újdonsága a valós idejű fordítás funkció. Mindez jelentős mértékben megkönnyítheti a

A mesterséges intelligenciára épülő eszközök megjelenésével és terjedésével joggal merült fel az az aggodalom, hogy az eszközök a deepfake-videók elszaporodásához vezetnek. Most pedig, hogy az

Annak ellenére, hogy az Európai Unióban a világ egyik legszigorúbb adatvédelmi szabályozása van érvényben, nagyon könnyű kémkedni az uniós tisztviselők után – számolt be európai

Rengeteg helyzetben lehetnek hasznosak a drónok, ám van egy igen komoly hátrányuk: ha a kamerán keresztül nem látja a terepet a pilóta, akkor a szerkezet

Bizarr hiba ütötte fel a fejét a Windows 11 október 28-án kiadott frissítésében: a Feladatkezelő bezáráskor duplikálódik, méghozzá minden alkalommal – szúrta ki a Windows Latest.