EN CZ DE PL HU SK

A Google reklámüzletét vizsgálja az EU

EU flag

A társaság tavaly közel 150 milliárd dolláros bevételre tett szert a területen. Elszívják a bevételeket az európai médiacégektől, ami rossz a demokráciának és az embereknek is.

A Reuters gazdasági hírügynökségnek nyilatkozó három bennfentes szerint az Európai Unió egy új eljárást akar indítani a Google ellen és azt vizsgálná, hogy a 2020-ban 147 milliárd amerikai dolláros bevételt elkönyvelő társaság minden előírást és jogszabályt betartott-e. Az összeg nagyobb volt minden más vállalat reklámbevételénél. A befolyó bevételek 16 százaléka a display vagy a hálózati üzletágból származott, amelynél más médiacégek a Google technológiáját használják a honlapjaikon és az alkalmazásaikon történő hirdetésértékesítéshez.

Az informátorok egyike elmondta, hogy az Európai Unió az új vizsgálatot még az idén elindítja majd és az többek között a Google magatartását fogja tanulmányozni a hirdetési és kereskedelmi partnerekkel, a közvetítőkkel, a kiadókkal, valamint a vetélytársakkal kapcsolatban.

A Reuters rámutatott, hogy az elmúlt esztendők során nem ez az első alkalom, hogy a cég piaci magatartását górcső alá veszik az Európai Unió szakemberei. A Google a korábbi eljárások során megállapított piaci versenyjogi szabálysértések (vetélytársak ajánlatainak blokkolása az internetes vásárlások során, az androidos okostelefonokon és az online hirdetési piacon) miatt kénytelen volt több mint 8 milliárd eurót kifizetni. Az Európai Bizottság nem nyilatkozott a témában.

Forrás: sg.hu