A kiszivárgott információk szerint 2021 harmadik negyedévében érkezhetnek a Qualcomm Snapdragon 888 Plus processzorral szerelt androidos csúcsmobilok. A Honort már hírbe is hozták a lapkakészlettel.
Az elmúlt években már megszokhattuk, hogy a Qualcomm decemberben mutatja be az új, csúcsmobilokba szánt processzorát, majd a következő év közepe felé annak egy újabb, feltuningolt változatát. A jelek szerint ez 2021-ben sem lesz másként.
A SparrowNews beszámolója szerint bár a pontos bemutató dátuma még nem ismert, a Digital Chat Station névre keresztelt szivárogtató a kínai közösségi oldalon, a Weibón azt írta, hogy a mobilgyártók a harmadik negyedévben mutathatják majd be azokat a készülékeket, amelyekbe a Snapdragon 888 Plus (vagy Pro) névre keresztelt lapka fog dolgozni.
A szivárogtató már azt is tudni véli, hogy a gyártók már tesztelik az új processzort. Ami ennél is érdekesebb, az az, hogy azt állítja: a Honor is ezt teszi majd a soron következő telefonjába. Ez a Honor 50 Pro+ néven emlegetett csúcsmobil lehet, ami az első igazi csúcsmobil lehet azóta, hogy a Huawei 2020 végén eladta a vállalatot.
A hír annak fényében érdekes, hogy a Honor elvileg májusban mutatja majd be az 50-es szériáját, amibe a Snapdragon 888-as processzora kerülhet majd bele, így a harmadik negyedéves megjelenés kevésbé állja meg a helyét.
Az mindenesetre már borítékolható, hogy a Qualcomm új csúcsprocesszora nem hoz majd őrületesen nagy változást. A cég általában csak éppen-éppen javít az eredeti processzor teljesítményén, így az igazán erős újdonságra ismét decemberig kell majd várni. Persze ettől még a Snapdragon 888 Plus lesz a legerősebb lapkakészlet a Qualcomm-nál.
Forrás: hvg.hu